Látszó fehér nő mutatja. Google претрага књига
Tartalom
Az útitárs Zs. Már régen elment a kedvem attól, hogy új emberekkel megismerkedjem, de útitársam szimpatikus, nyugodt, szomorú szemű, deres hajú és főként igénytelen úriembernek látszott, akiről feltételeztem, hogy nem aspirál egész éjszakai nyugodalmamra. Holdfényben utaztunk, a fák megannyi szoknyás kísértetek, a világos mezőkön azok a láthatatlanná válott rókák ismerd meg feleségét, amelyek valamely rejtély folytán örökre eltűnnek a vadász szeme elől, egy ezüstsóhajtásos tónál vadludak szálltak nagy messziségben, a vasúti töltés mellett futó szürke országútról az volt gondolható, hogy rajta boldogtalan emberek mendegélnek a fák lassú szívverés módjára ingó árnyékaiban, olykor kis, fehér házak tűntek fel, mint heverő kutyák, egy falevélnyi ablak mögött mécses égett, tán most gyilkolnak meg valakit, vagy utolsókat hörög egy haldokló vén paraszt; utolért az eső, mint a bánat, és az elsötétedett éjszakából könnyeket vert a részvétlen ablakra; — vajon mit csinálnak azok, akiket szeretek?
Nem akarom sokáig untatni életkörülményeimmel — folytatá útitársam.
Azt vettem észre, hogy az emberek többsége mindig vásárra megy. A legnagyobb ritkaság a vőlegény. Az a lovagregénybeli bolond pedig, aki tíz-tizenkét óra hosszat rázatja magát vasúton, kocsin, szánkán, hogy egy nő kezét megcsókolhassa, hogy a suttogó hangját hallhassa, hogy a szoknyáját vagy a zubbonyát megszagolhassa, hogy imádkozó hangon, visszafojtott szuflával szavakat mondhasson egy kert végében egy lugasban vagy egy gyalogösvényen, ahová a nő titokban, az ágyból szökött ki — az olyan bolond ritka, mint a fehér holló.
Valamikor ilyen fehér holló voltam én, úgy robbantam a szerelemtől, mint a dinamit a kőbányában, amelynek aztán egy darabig húzódik sárga füstje a hegyoldalban, majd elvész nyomtalanul.
Annak örültem, ha az út jó részét tengelyen, őszi esőzésben, boldogtalanná ázott köpenyegben kellett megtenni, mint Petőfi idejében utaztak a vőlegények. Zsidó kocsmákban megérintettem a házi áldást. Haramiavilágból itt maradott csárdásokkal töltöttem az éjszakát.
Tagbaszakadt szolgálóknak ígértem házasságot, amíg szent szerelmemhez utaztam. Nem voltam ostoba. Kihasználtam az utazás gyönyörűségeit, többnyire részeg voltam a bortól, tájképtől, hársfák vagy állomások szagától, elmerengtem keresztutakon, és szívesen elhittem mindent ismeretlen emberek arcáról, beszédéről, nők kíváncsiságáról, elfelejtkezett szemekről.
Gondolatban sok ezer nővel volt viszonyom a magyar kisvárosokban, ahol egy-két napot töltöttem. Iskolás lányok szalagos cipőjén felejtettem a tekintetemet, és a templomban olyan erősen néztem a menyasszony szemébe, amíg az elpirult.
Google претрага књига
Földbirtokos asszonyoknak mondtam felejthetetlen hazugságokat, pedig tudtam, hogy közeledik már az állomás, ahol végleg leszállnak, s örökre eltűnnek.
Máskor egy ismeretlen nő csaknem megvert Püspökladány és Debrecen között, pedig éppen egyik menyasszonyomhoz utaztam. Végül is nőtlen, szomorú ember voltam, amikor rám köszöntött a dércsípte időszak, a hervadó, hűvösödő nyár, a learatott mezők üres, messzire látó horizontja, elnémult esti országutak csendessége.
Ismétlem, katasztrófától féltem, reggelenkint sokáig gunnyasztottam, mintha nem volna érdemes többé felöltözködni, elüldögéltem vasúti sorompókon, üres tájképeket gondolattalanul bámulva, voltak kedvenc, elhagyott padjaim a ligetben, hol a lehullt faleveleket érzelemtelenül nézegettem, rajtakaptam magam tudatlan látszó fehér nő mutatja, éjjel, hirtelen, a kialudottság érzésével felébredtem, holott alig félóra előtt feküdtem le, s nem jutott eszembe sem imádság, sem költemény, sem kedves emlék az életemből.
Baj volt. Látszó fehér nő mutatja harapós rosszkedv és ingerlékenység, mint valami kezdődő betegség kerítette hatalmába a kedélyemet.
- Kongói ember találkozik
- Массажистка быстро убрала руки из-под полотенца.
Az öngyilkosságot kezdtem szemügyre venni, és ha nem szégyelltem volna magam, búcsújáróhelyre zarándokolok gyógyulást keresni, mert minden örömömet elveszítettem a nőkben, az időjárásban s az étvágyban. Ekkor kerültem X. Megnyugodtam, elcsendesedtem; ráeszméltem, hogy nem érdemes siettetni a halál napját.
Engedje meg az olvasó, hogy az elkövetkező elbeszélésből kihagyjuk a magyar város nevét.
Több ilyen város van a Felvidéken. Mindenféle régi királyok és urak messziről jövő emlékei hangzanak a toronyláb összestimmelt harangjainak kongásában. A házak fala mellett történelemmé válott emberek álldogáltak, de a nők oly egykedvűen szerették vagy nem szerették őket, mint általában a nők nem sokat törődnek a történelemmel.
Мидж, он же заместитель директора, - застонал Бринкерхофф.
Egyetlen nő sem érezte még kedvese ölelgetésében azt a boldogító érzetet, hogy e karokról, lábakról, szakállakról egykor, porrá válásuk után a történetíró fecseg. Szakállak, vértek, szívek elvonultak, a nők tovább kötötték harisnyájukat, korán bezárták a kapukat, és senki sem jött vissza az álmos éjszakán a hídról, amelynek karfájáról egykor önmagát nézegette a folyó tükrében.
Elhangzottak a történelmi lépések, új lépések közelegtek, tavasz lett, tél lett, betegségek, szerelmek jöttek-mentek, a nők megértek, majd megöregedtek, a férfiak köhögtek, kiáltoztak, koporsóba feküdtek.
Vagy miként került Fehér László képére Barcsay ecsetje? Mintha azt kérdezném, miként került a csizma az asztalra? Egyáltalán, milyen fekete ez, mely mélyszürkét mutat? Milyen szín a szürke? Mi a négyzet?
Kis városka volt ez a Felvidéken, öles falakkal, zárdaablakokkal, kályhákkal, amelyekből az esti tűz farkasszemet nézett az alvókkal. A gyertyák ellobogtak, és füstjük elszállott.
Miért keresgéljék az emberek a vasárnapi mise térdeplői vagy a tűzoltómajális táncosnői között e történetnek hősnőit? Ez a városka neve… Egyszer majd meghalnak a hősnők, és sírjuk gondozása az élők szórakozása lesz.
Az első nő, akivel X. Azt ígértem neki, hogy két napig maradok a városkában, s ez gyors engedékenységre bírta — folytatta szomorú útitársam. Nem tudom, hogy uraságod miként van ezzel a dologgal, én például némely nőnek az arcberendezésén, az orrán, a fülén, az ajkán észreveszem az első pillantásra, hogy számíthatok-e meghallgatásra?
Bocsásson meg, ha kissé közönségesen fejezem ki magam, másképpen nehezen tudnám megérthetővé tenni: hogy életemben találkoztam nőkkel, akiket az első látásra úgy ítéltem meg, hogy engem várnak. Nekem valók; — a vérmérsékletünk, a gondolkozásunk, az ábrándozásunk, a vágyakozásunk egyforma.
Nők a pult mögött 12. rész December - Anna karácsonya (1977)
Keressük egymást, mint a szél és a gazdátlan kútágas; mint az egér és a lyuk; mint a vándormadarak és pihenőhelyeik. Furcsa találkozások ezek az élet álorcás menetében.
Az ember egyszerre ráismer a nőre, bár azelőtt sohasem látta. A kézfogásunk, a tekintetünk, a vérünk lüktetése, a vágyunk bogarászó, földásó munkája összetalálkozik, mint az alagútban az ásók. Én kalandot kerestem az idegen városban, mint egy unatkozó vigéc. Hartvigné is várt valami alkalomra, bár meg vagyok győződve, hogy azelőtt sohasem jutott eszébe bárkinek megmutatni a fehér harisnyás lábát.
De hadd mondom el komolyan és az utazók léhasága nélkül, hogy ki volt Hartvigné.
Az útitárs
Hartvigné egy szentasszony volt. Lakást kerestem X. Lakást kerestem, mint egy diák. Tejszagú kék abrosz mellett akartam reggelizni, mint gyermekkoromban a szülei háznál; vasárnaponként váltják az asztalkendőt, és az arcok frissen mosdottak, a hajak vizesen megfésültek, az ingek fehérlők, az arcok vidámak a családi asztal körül. Itt más szaga van még a spiritusznak és a rumnak is.
A pálinka, amit éhgyomorra egyetlen főzési heidelberg fel az ember a családi asztalnál, nem ártalmas.
A tojást frissen tojta tyúk, az írósvaj nevet, mint egy kövér lány a szőlőlevelek közül, a cipők a lábakon fényesek, az ágyneműből friss reggeli szellővel száll el az éjek fülledt gondolata, tegnap keményített szoknyában szalad táncos lábain a szobalány; még a trágyahordó szekerek is másképpen párolognak a deres utcákon reggel, mint don társkereső, a nagybetegek hörgése elcsitul a szomszéd házakban, a piacok társkereső, hogyan kell megközelíteni zöldsége, a kakasok piros feje, a húsok rózsaszíne himbálódzik a vesszőkosarakban, a városi tornyot szivaccsal megmosták hajnalban, a tarka mellényes cinke vidáman ugrándozik a dércsípte eperfán, mint az újra armie hammer ismerkedés rumer, múltját megbocsátott, elfelejtett élet… A ház, ahová benyitottam, mindenképpen kedvemre valónak látszott.
Nagy, fehér tűzfala volt a háznak, látszó fehér nő mutatja a piac és egy hegynek kanyarodó kis utca sarkán állott, mintha városkapitány lakott volna itt a múlt időkben, aki magos ablakaiból arra ügyelt, hogy nincs-e zendülés a torony körül. A kémények igen magosan voltak, s úgy nyúltak fel, mint a gúnár nyaka.
Az útitárs | Krúdy Gyula munkái | Kézikönyvtár
Kip-kop, mondták barátságosan a kopott kőkockák, amikor lábamat a küszöbre tettem. A setét pinceajtó mögött sem vettem észre gonosz kísértetet leskelődni a maga gödrével, az emeletre felkanyarodó csigalépcsőre egy gömbölyű ablak fordította barátságos arcát.
A fehér rámák között ódon, salétromos fal mellett, régi időkből itt maradott mellvédek alatt meghúzódó kertecske mutogatta szelíd bájait.
Az ecetfa májusban látszó fehér nő mutatja jó illatú, a lugas gondriasztó, és az alacsony kőpadon felágaskodnak a fehér lábú szüzek, hogy letekintsenek a városra, midőn regényekkel és versekkel teleszívták a fejüket. Milyen gazembernek kellene lenni annak, aki ilyen helyen egy leány elcsábításán töri a fejét!
Fehér ajtó nézett velem szemközt. A rézkilincs ragyogott, és Salve volt szőve a tiszta lábtörlőbe. Igen jólesett, látszó fehér nő mutatja e modern tisztaság mellett is oroszlánfejes, húzós csengettyű nyomult ki a falból. Bizonyosan békés, boldog emberek hajlékába nyitok be.
A háziasszony nyitott ajtót. Az első szavaimra kissé bizonytalanul felelt a félhomályos előszobában, aztán megröppent, mint egy fehér pille, és a világos szobába vezetett az utca felé. Igen, így gondoltam, a vékony lábú székek télen is vászontakaróval vannak behúzva, mintha valami igen nagy ünnepélyre várna évtizedek óta a bútorzat, hogy valódi szövetjét megmutassa. A szőnyegek tarkák-barkák, amilyeneket otthon szőttek késő őszidőben a régi háziasszonyok, midőn a gyertyaöntésen már túlestek.
Однажды вечером на университетском представлении «Щелкунчика» Сьюзан предложила Дэвиду вскрыть шифр, который можно было отнести к числу базовых.
A függőlámpás pillangós porcelán ernyőjén rózsaszínű tüll van.
