Tárgyaló gazdag ember france. Vér Mátyás: Anatole France* - PDF Free Download

Tárgyaló gazdag ember france a tudományt a bölcsekre, a büszkeséget a nemesekre, a fényüzést a gazdagokra; legyetek úriemberként társkereső az alázatos nyomoruság iránt; a legcsekélyebb és legmegvetettebb lény egymaga annyit érhet, mint a hatalmas és büszke lények ezrei. Óvakodjatok megsérteni a gyöngéd lelkeket, melyek minden állapotban, minden köntös alatt, minden korban virágzanak.

Higyjétek, hogy az emberiesség, a szánalom, a bocsánat a legszebb az emberben; higyjétek, hogy a bensőség, az ömlengés, a gyöngédség, a köny a legédesebb ezen a világon. Élni semmi; hatalmasnak, bölcsnek, hiresnek lenni kevés; hasznosnak lenni nem elég. Csak az élt és csak az ember, aki sirt a jótett emlékére, melyet adott, vagy amelyet kapott.

És kétségtelen, hogy Dickens leglelkesebb csodálói, akik halálukig nem felejthetik Copperfield-et és Dombey-t, akik egy életen át a szivökben hordják Dóra és Ágnes képét, akik ugy emlékeznek Pegotty bárkájára, mintha maguk is ott laktak volna gyermekkorukban, arra a kérdésre, hogy mi az alapgondolata, mi a tárgya, mi a tanulsága, mi a problémája Copperfield-nek, Dombeynek stb.

Dickens regényeinek nincs egységes, vagy vezérlő eszméje, nincs témája, nincs különleges gondolatköre; mindannyi csak: egy darab élet. Mit mond, mit hirdet Twist Olivér?

Mi a tanulsága A mi közös barátunk-nak? Melyik szenvedélyt festi Nickleby?

Melyek azok a lelkiállapotok, amelyeknek rajzát adni Kis Dorrit főcélja? Csupa olyan kérdés, amelyre nincs felelet. Ezeknek a hosszu regényeknek nincsen egy tárgya; vagyis tárgyuk: az emberi élet a maga nagy változatosságában, minden viszontagságával, a sokféle ember, a lét egész óceánja.

Talán valamelyes kivételkép szerepelhetnének: Barnaby Rudge, a Puszta ház s leginkább a Nehéz idők. Ezek előszeretettel foglalkoznak bizonyos gondolatokkal, portálnak egy-két Dickensnek kedves eszmét, még némi irányzatossággal is meggyanusithatók, de a leginkább kiemelkedő gondolat, a könyvet valamelyest jellemző eszme, az irányzatosság ezekben is elvész az emberek, a tárgyak, az események szines rajzában. Talán sohase volt nagy iró, akinek oly kevéssé lett volna becsvágya, hogy müvészi alkotása bizonyos kiválasztott tárgynak, valamely uralkodó gondolatnak adjon testet, az eszmevilágnak egyik vagy másik körére vessen fényt, s a szenvedélyek megfigyelésének, vizsgálatának valamely különös tanulságát illusztrálja.

De ma már Dickens müveinek ez a jellemzetessége nagyon föltünő jelenség.

A nagy név varázsa úgy hat, mint a mesebeli soha meg nem szőtt bűvös palást, melyet ha egyszer valakire ráterített a közhit, mindenki előtt csodapompában ragyog s a gyermek vagy a bolond bátorsága szükséges hozzá, hogy azt merje megmondani, amit lát, nem pedig azt, amit e varázs szuggesztiója alatt látni vél. Anatole France beszéli, hogy néhány év előtt közderültséget keltett egész Franciaországban, midőn közzétették az újságokban azokat a stílus-gyakorlatokat, melyeket a francia tisztjelölteknek diktáltak tanáraik, a szerző megnevezése nélkül. Ugyan honnét vették a mi derék tisztjeink e csodálatos és nevetséges mondatokat? Bizonyosan valami vén kapitány bemohosodott agyának termékei, írogatták a lapok tréfacsinálói.

Az utolsó félszázad alatt a regény akkorát változott, hogy szinte mássá alakult. E nagy átalakulásnak egyik fő-jelensége: a gondolat roppant térfoglalása az elbeszélés birodalmában. A mai iró nem ir regényt határozott tárgy, téma nélkül; akár rövidebb, akár hosszabb az elbeszélés, valamely különleges kérdéssel foglalkozik. Az elbeszélés bizonyos eset vagy bizonyos szenvedély fejlődésének monografiája.

Partra szálltak Lampedusán a Mediterraneán utazó menekültek

Az irók nagy többsége problémákat fejteget; a regényirás előkelőségei pláne a szociológus szerepére vállalkoznak, s ha az uj területen, melyre elkalandoztak, nagyobb eredményekre nem hivatkozhatnak is, becsvágyuk irányt jelöl, olyan irányt, mely a közel jövőt még inkább foglalkoztatni fogja, mint a jelent. Általában elmondhatni, hogy a mai regényiró nemcsak müvész akar lenni, hanem egyszersmind filozófus is, s ráadásul mükedvelő szociológus.

És ott tartunk, hogy a mostanában irt elbeszélésben szinte fontosabbnak látszik az eszme, mint maga az alkotás, mely mintha csak ennek az eszmének a tükrözésére volna hivatva s nem magáért van, hanem egy bizonyos célért.

Ebben a korszakban a Dickens-regények témátlansága — témátlanok, mint maga az élet, mint maga a természet — vagy pontosabban szólva: vezérlő gondolatokban való szegénysége igen nagy hiánynak tünhetik föl.

Mintha nem ötven esztendő, hanem több száz év választaná el Tárgyaló gazdag ember france Károlyt a mai iróktól. Mintha Copperfield közelebb állna Amadis-hoz, mint a legujabb idők regényeihez.

• ANATOLE FRANCE: KÉKSZAKÁLL HÉT FELESÉGE ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK
• Web társkereső ingyenes

Aki nem olvasta Dickenst, ebből a nagy különbségből azt következtethetné, hogy Dickens már elavult. És csakugyan elavulhatott volna, mert szemben azokkal a nyugtalan és csak tudni vágyó müveltekkel, akik az artisztikus müben is csupán a gondolatot keresik, a kevésbbé müveltekre, akiket pártolt és védett, nem támaszkodhatott: az egyszerü gondolkozásu emberek, akiknek lelki jelességeit ő fedezte föl az elbeszélés számára, népszerüségét nem tartották volna fönn.

Nem tartották volna fönn hálából, mert a sokaság nem ismer hálát, és nem tartották volna fönn a lelki rokonság erejénél fogva, mert a nép fiai Dickens érzés-világába minden lelki jelességeikkel se igen tudnak fölemelkedni. Azonkivül Dickens a kislemez steyr land müvelteknek soha se volt könnyü olvasmány.

Képekkel halmozott, érzéssel telitett, idegességtől vibráló, singles traunstein, részletező, bonyodalmas és nagyon is egyéni stilusát a könnyüvérü olvasó mindig nehézkesnek találta.

De Dickens nem avult el. Nem avult el, noha müveinek hosszabb életét egy másik veszedelem is fenyegette. Ez meet pochers veszedelem abból eredt, hogy Dickens véralkatánál, érzelmességénél, világnézetének és izlésének sajátosságánál s összes egyéni hajlandóságainál fogva, a tartós müvészi tárgyaló gazdag ember france egyik legbiztosabb tényezőjétől: a nagy, a hatalmas, a viharos, a tragikus szenvedélyek rajzától idegenkedett és tartózkodott, s nemcsak a gondolatvilágnak, hanem az érzésvilágnak is csupán egy szükebb körére szoritkozott, az embereknek nem egész lelkivilágát rajzolta, hanem csak azt a világot, mely őt érdekelte, mely érzelmességét megremegtette.

Azért voltak időszakok, amikor sokan, s köztük előkelő szellemek, ugy találták, hogy Dickens tulságosan erkölcsös. Akkor történt ez, mikor divatossá lett a szenvedély igazát hirdetni a társadalommal és a törvényekkel szemben. E tanitásnak a hivei hibának vélték, hogy Dickens a szerelmet nem emeli minden kötelesség fölé, noha ez felelne meg a természetnek.

Pénzes gazdák: hogyan fejik meg az Európai Uniót az oligarchák és a populisták.

Hogy nála a természetnek meg kell hajolnia a társadalom érdeke előtt. Hogy csak tisztességes nőket fest, soha azokat, akik a szenvedélytől lázasak.

Hogy csak a házasságra ad kedvet s nem a szerelemre. Sokallták, hogy Nickleby-ben, Chuzzlewit-ben, Dombey-ban csupa tisztességes fiatal urat mutat be, akik mind tisztességes ifju lányokat vesznek feleségül.

Furcsának találták, hogy házasságainak tárgyaló gazdag ember france bámulatraméltó, s elég volna megnépesiteni egész Angliát. Hogy soha se meri éreztetni a mindenható szenvedély égő lehelletét; hogy nem dicsőit egy szenvedélyt sem.

Dickensnek ezt a sajátságát a szenvedély vallásának apostolai az angol gyakorlati szellemnek tulajdonitották, mely nem akarja, hogy az irodalom megrontsa a gyakorlati életet. Szerintök az angol szellem nem engedi meg, hogy a müvész elváljék az embertől, hogy elváljék lelkiismeretétől s elveszitse szem elől a gyakorlati élet szükségleteit. Az angol — igy okoskodtak — kegyelettel van a család iránt; nem akarja, hogy az irodalom oly szenvedélyeket fessen, melyek megtámadják a családi életet.

Partra szálltak Lampedusán a Mediterraneán utazó menekültek Partra szálltak a bevándorlók és menekültek vasárnap hajnalban Lampedusán a Mediterranea olasz civil szervezet hajójáról, amely Matteo Salvini belügyminiszter tiltásával dacolva kikötött előző nap az Olaszországhoz tartozó szigeten. A hajót lefoglalta a rendőrség, és a kapitány ellen illegális bevándorlás elősegítése miatt eljárást indítottak. A Sea-Eye német nonprofit szervezet szombat este közölte, hogy az Alan Kurdi nevű hajója, amely 65 bevándorlóval a fedélzetén ugyancsak Lampedusa felé tartott, irányt változtatott Málta felé. A máltai hatóságok azonban vasárnap szintén megtiltották a kikötést az Alan Kurdi számára.

A protestáns lélek megtartott valamit a puritánok szigoruságából az örömmel és a szenvedélyekkel szemben. Szóval, Dickens emlitett tartózkodását az angol közönségnek tulajdonitották. De az angol közönség nem mindig ily követelő s az angol iró nem mind alkalmazkodó: Dickens a legszemérmetesebb nemcsak minden regényiró, hanem egyszersmind minden angol között.

Ennek a tartózkodásnak az okait tehát igazságosan csak az egyéni hajlandóságokban lehet keresni. A szenvedély igazát hirdetni a törvénynyel és a társadalommal szemben immár nem divatos. Mindenki egyetért abban, hogy az érzés isteni, a törvény földi, s hogy a természet parancsa szentebb, mint a konvenció.

A megállapodást legkésőbb január ig kellett aláírni, mert az új Alitalia hivatalosan január án startol. A Lufthansa végül nem tett egyértelmű ajánlatot, bár hivatalosan nem jelentette be, hogy kilépne a versenyből. A német légitársaság korábban is csak együttműködést szeretett volna, anyagilag nem akarta magát elkötelezni.

Annak, amit akkor hirdetni kellett, ma senki se mond ellent; a tanitást mindenki aláirja, de az apostolokat senki se olvassa többé. Dickens nem avult el. Kortársai közül ő az egyetlen, aki olvasóközönségének egész zömét megtartotta, sőt olvasóközönsége nőttön-nő. A régibb irók közül csak neki vannak fanatikusai; minden országban, minden nyelven, napról-napra, folyton, változatlanul sokan olvassák.

A szó legjobb értelmében nemzetközi iró; népszerü nálunk is.

Egyesül az Air France és a KLM

S akik olvassák, nem felejtik. Copperfield-et, Dombey-t, a Karácsonyi ének-et szivébe zárja, örökre magáévá teszi az olvasó, mint gyermekkorának vagy első szerelmének emlékeit. Emlékezetében, mondhatni: életében, Dickens egészen más helyet foglal el, mint a többi iró; külön helyet. Valóban mintha századok választanák el tőlünk, mert immár egészen bizonyosan klasszikus. Klasszikus, aki hasonlithatatlan, páratlan szerepet játszott egész nemzedékek érzésvilágában, s a mellett élő erő, mert az uj nemzedék ebben a szeretetben követi a régit.

Regényeinek külön világa, mely népességre és elevenségre mindjárt a Shakespeare-é után következik, s kedvességre páratlan, azokhoz a szép helyekhez hasonlatos, ahová az élet bizonyos időszakaiban mindnyájan elutazunk, hogy aztán az ott látott és érzett dolgok mindenkorra részét tegyék az életünknek.

Lépten-nyomon látni, hogy Dickens teljesen megőrizte varázsát, s minden arra mutat, hogy meg fogja őrizni akkor is, amikor az érdekes problémák fejtegetőinek s a mélyjáratu eszmék hangoztatóinak nagy többségét már elfeledte a világ, amint elfeledte a sziv jogainak ékesszavu védelmezőit.

Mert valamely irodalmi münek a maradandósága nem attól függ, hogy van-e benne valami, ami magánokulásul, hasznos tanulságul, utmutatóul is szolgálhat, szóval, hogy van-e irányitó eszméje, avagy nincs. Az értőnek minden tanulság; tehát az a munka is, mely nem bizonyitgat semmit.

Az élet annyira tele van tanulsággal, hogy annál, aki az életet hiven tükrözi, semmiféle eszmének bebizonyitása nem nyujthat több okulást. Továbbá: mert az iró értékét nem az határozza meg, hogy a rosszak vagy a jók világát, a szenvedélyek viharának fordulatait, vagy az érzelmesek csöndes lelki életét rajzolja-e, hanem az, hogy a választott világot mily erővel tudja az olvasó lelke elé varázsolni, hogy munkájában mennyi az élet.

gazdag ember dala

Végül: mert Dickens a két legnagyobb irói kvalitás adományával született; két olyan képességgel, amelyek egyike is elég, hogy valakit halhatatlanná tegyen. A szóbanforgó irói képességeket az esztétika nem osztályozta és nem helyezte el fiókjaiba.

Vér Mátyás: Anatole France*

A gyakorlat még elnevezést sem adott nekik. Talán azért nem, mert a régi, a metafizikán alapuló esztétika egészen más nézőpontból itélte meg az irodalmi müveket, mint a mi korunk gondolkozása, s csak a saját célzatainak megfelelő kvalitásokat kereste bennök. Közkeletü elnevezés hiján az emlitett legelsőrangu irói adományok egyikét elevenitő, vagy még pontosabban: jelenitő erőnek lehetne mondani.

Az irónak azt a hatalmát értjük alatta, mely a tükrözni kivánt világot — az embereket, a dolgokat, az eseményeket — olyan erővel, olyan világosan s olyan tökéletességgel tudja az olvasó lelke előtt megjeleniteni, hogy ennek recipiáló organumában ugyanazokat a képzeteket keltse föl, amelyek ő benne éltek. Ez a kiváltképpen irói és a maga tiszta valóságában ritka tehetség Dickensben olyan nagy mértékben volt meg, mint csak igen kevés irónál, s csakis a legnagyobbaknál látni.

Hol gyökerezik ez az erő? Bizonnyal az iró képzeletének a hatalmában. És ez?